Május 1-jén kihasználva a szabadidőnket ellátogattunk egy parkba Magdeburgban. Honey ötlete volt, hogy menjünk el ide, mert akkor már virágoztak a cseresznyefák. Gréta, Boris, Draven és Daria is jöttek.
A cseresznyefák gyönyörűek voltak, rengetegen fotózkodtak mellettük. Meglepve láttam, hogy egyesek mennyire kiöltöztek a képek kedvéért. Voltak, akik a gyereküket öltöztették csinibe, máshol az egész család összeöltözött, úgy fotózkodtak. Persze mi is csináltunk néhány képet.
Rövidesen találtunk egy játszóteret egy nagyon menő csúszdával. Egy probléma volt csak: a csúszdához nem lépcső vagy mászóka vezetett fel, hanem egy fém rúdon kellett volna felkapaszkodni. Szegény német gyerekek is szenvedtek vele, főleg a kisebbek. Közülünk Gréta mászott nagyon ügyesen, meg Boris, akinek a rúd sem kellett, csak felnyomta magát. Én nagyon szenvedtem, de Boris felrakott valahogy.
Később találtunk egy pingpongasztalt. Borisnak volt pingponglabdája, kézzel ütöttük meg telefonnal. Aztán egy német nő felajánlotta, hogy kölcsönadja a pingpongütőit, így azokkal játszottunk tovább.
Volt egy vicces szituáció, amit szeretnék elmesélni. Egy méhecske Honey és Daria körül szálldosott, a lányok pedig próbálták elhessegetni. Mi mondtuk nekik, hogy ha nem csapkodnak, akkor nem fogja őket megcsípni a méh, de ők továbbra is el akarták hessegetni őket. Boris megszólalt: Don't fight. Just let it be(e). ("Be": lenni, "bee": méh.)
Később elmentünk fagyizni a Mekibe, ahol egy önkiszolgáló terminálon rendeltük meg a fagyit, és aztán kaptunk hozzá egy számot. Itt újra rájöttem, hogy mennyire utálom a számokat németül. Ráadásul szegény Boris valamiért nem kapta meg a fagyiját, úgyhogy ottmaradtam vele várni, mivel ő nem igazán tud németül. Végül oda kellett mennem megkérdezni, hogy mi van Boris rendelésével, mert már sokkal nagyobb számok jöttek. Végül ő is megkapta a fagyiját.
És ha mindez még nem lett volna elég egy napra, visszaérve a koliba a fiúk kitalálták, hogy kosarazzunk. 10 perc alatt átöltöztünk, és már lent is voltunk. A pályán éppen egy csapat indiai krikettezett, és mondták, hogy ott veszélyes lenne kosaraznunk, ezért átmentünk egy másik pályához, ahol szintén néhány indiai krikettezett, de ez egy kisebb pálya volt, nem tudtak akkorákat ütni, úgyhogy maradtunk.
Egy amerikai srác, Grant is csatlakozott hozzánk, aki nagyon jól játszott, akárcsak Draven, Boris és Gréta. Mi Dariával voltunk a "kezdők" - Boris eufemisztikus megfogalmazásmódja nyomán.
5 éve nem kosaraztam és a tesiórák rossz emlékei is visszajöttek kicsit, de annyira jó volt a társaság és annyira kedves és motiváló volt mindenki, hogy élveztem a játékot, és háromszor sikerült bedobnom a labdát (ami nem nagy szám, ha azt nézzük, milyen sokat játszottunk, de számomra nagy dolog volt).
Igazán boldog nap volt.
