Villamoson

 

Kihasználva, hogy nincsenek még óráim, ismét bevillamosoztam a belvárosba. A kollégium közelében szerencsére több megálló is akad, és viszonylag gyakran járnak a villamosok. A jegy elég drága, de ha lesz majd itteni diákigazolványom, akkor ingyen fogok tudni utazni a városban.

És igen... a villamos az út közepén áll meg:

Körbejártam a dómot, ami mögött egy romkerthez hasonló helyet találtam.

A szomszédos parkban gyönyörködtem a virágzó fákban és a madárcsicsergésben.

Lesétáltam az Elba-partra is. Az Elbából sosem elég...

 

Hogy kihasználjam a 24-órás bérletemet, másnap ismét villamosra szálltam, és elmentem a Hasselbachplatz-ig, ami állítólag az éjszakai élet központja. Itt található a Plättbolzen, ami egy háromszög alapú épület. A Plättbolzen elméletileg egy régies kifejezés a vasalóra, az épület neve innen származik, hiszen alakja leginkább egy vasalóéra emlékeztet.

Rövid sétát tettem csak a téren, de sokat nem időztem itt, mert más látnivaló nem igazán akadt, leszámítva néhány impozánsabb házat.

Mivel volt még időm, elmentem a Herrenkrug parkhoz is. Ez volt a végállomás, és csak én jöttem idáig. A park hatalmas volt, mellette egy bicikliút is vezetett.

Templomok és virágok - avagy újabb séta az Elbánál

 

Következő sétám ismét az Elba partjára vezetett, hiszen még sok felfedeznivaló várt itt.

Az Elba partján végig bicikliút vezetett, sokan sétáltak, görkoriztak és bicikliztek erre.

Legutóbb nem jöttem el eddig, így most megnéztem a Johanniskirchét  is, bemenni azonban nem tudtam. Úgy tűnt, a templom jelenleg valamilyen kulturális központként funkcionál.

A Magdalenenkapelle és a St. Petri Kirche is csodás látványt nyújtott a virágzó fákkal.

Itt a tavasz!

 

18-án eljött az idő, hogy elbúcsúzzak a családomtól. Az elválás nem volt könnyű, de tudtam, hogy kalandok és izgalmas kihívások várnak majd.

Másnap elindultam, hogy felfedezzem az egyetem területét, és megkeressem az épületet, ahol az óráim lesznek. Útközben láttam két nyuszit egy, a járda melletti füves területen, ami viszont alig volt néhány méterre az úttesttől.

Később egy park mellett haladtam el, ahol megcsodáltam a krókuszokat és a többi virágot. Hihetetlen, hogy mennyi zöld terület van ebben a városban!

Bár csak 20 perc sétára volt a humán tudományokkal foglalkozó kar épülete, mégis ez volt az egyetem központjától számítva a legtávolabb. Úgy tűnik, a bölcsészeket szeretik mindig a legtávolabbi campusra tenni...

Itt lesznek az óráim:

Visszafelé az egyetem területén vágtam át.

Találtam egy szórakozóhelyet is, ami a Baracke nevet viseli.

És igen... a zebrák még mindig furák.

 Megvan a könyvtár és a menza is.

Az Elba partján

 

 

A belváros felfedezése után az Elba-parton tettünk sétát, és csodáltunk meg számos gyönyörű épületet.

 

Első állomásunk a Wallonerkirche volt, amiben egy hagyományos templom egyesült egy modern közösségi térrel. A templom közepén egy kocka formájú terem volt elkülönítve, és furcsa mód még mosdó is volt a templomban. Az oszlopokról lógó origami-madarak is meglehetősen szokatlan, ám vidám látványt nyújtottak.

Ezután a St. Petri Kirche következett a dóm bejáratához hasonló, lenyűgöző kilinccsel. Ezen az ajtón minden motívum (a halász, a kulcsok és a kakas) Szent Péterre utalt.

 

Örömmel vettem észre, hogy a templom kötődik a premontrei rendhez is. Később kiderült, hogy Szent Norbert a Magdeburgi főegyházmegye érseke volt, illetve Magdeburgban halt meg.

 

 

Nagyon érdekesek voltak a gyertyatartók is. Ezek nem csak magukat az apostolokat ábrázolták, hanem azt is, hogy melyikük hogyan lett vértanú.

 

A templom közvetlen szomszédságában a Magdalenenkapelle állt. Itt beszélgetésbe elegyedtünk egy hölggyel, aki mesélt a kápolnáról, és aki ukránnak nézett minket (nem ő volt az első).

 

Egyébként nagyon kedvesek és segítőkészek errefelé az emberek. Néha elég gyorsan beszélnek, de amikor megtudják valakiről, hogy külföldi, akkor igyekeznek lassítani a beszédtempójukon. Az utcán és a tömegközlekedési eszközökön rendszerint komor arcú embereket látni, de talán ez minden városban így van. Viszont az eladók és pincérek általában nagyon mosolygósak, kedvesek és humorosak.

Egyik alkalommal például másodszor is visszamentünk egy üzletbe, mert elfelejtettünk megvenni valamit, és az eladó felismerve minket a "Number 2!" felkiáltással üdvözölt minket, majd az órájára pillantva megjegyezte, hogy egy darabig még nyitva vannak, visszajöhetünk harmadszor is.

Azt hiszem, a kedvenc kajás helyem is megvan már: