2023. március 28., kedd

Villamoson

 

Kihasználva, hogy nincsenek még óráim, ismét bevillamosoztam a belvárosba. A kollégium közelében szerencsére több megálló is akad, és viszonylag gyakran járnak a villamosok. A jegy elég drága, de ha lesz majd itteni diákigazolványom, akkor ingyen fogok tudni utazni a városban.

És igen... a villamos az út közepén áll meg:

Körbejártam a dómot, ami mögött egy romkerthez hasonló helyet találtam.

A szomszédos parkban gyönyörködtem a virágzó fákban és a madárcsicsergésben.

Lesétáltam az Elba-partra is. Az Elbából sosem elég...

 

Hogy kihasználjam a 24-órás bérletemet, másnap ismét villamosra szálltam, és elmentem a Hasselbachplatz-ig, ami állítólag az éjszakai élet központja. Itt található a Plättbolzen, ami egy háromszög alapú épület. A Plättbolzen elméletileg egy régies kifejezés a vasalóra, az épület neve innen származik, hiszen alakja leginkább egy vasalóéra emlékeztet.


Rövid sétát tettem csak a téren, de sokat nem időztem itt, mert más látnivaló nem igazán akadt, leszámítva néhány impozánsabb házat.

Mivel volt még időm, elmentem a Herrenkrug parkhoz is. Ez volt a végállomás, és csak én jöttem idáig. A park hatalmas volt, mellette egy bicikliút is vezetett.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Ha messze jut, ha visszafut: mindig magadhoz visz az út."

  "Bátorság. Indulj. Meg ne torpanj." - ez volt a címe az első bejegyzésemnek, ami Szabó T. Anna Útravaló című versének első sora....