Polaroidok: Mise és ramadán

Időközben megismerkedtem egy magyar lánnyal, akit Grétának hívnak. Az erasmusos WhatsApp csoportnak köszönhetően talált meg az előhívó szám miatt. Nagyon örültem, hogy nem én vagyok az egyetlen hallgató Magyarországról. Érdekes megtapasztalás volt, hogy amikor első találkozásunk után elváltunk egymástól, hirtelen nagyon magányosnak éreztem magam. Eszembe juttatta az otthonomat, és így magányosabbnak éreztem magam, mint amikor egyedül voltam.

Gréta később bemutatott pár másik diáknak, akik Jordániából érkeztek. Több mint húszan jöttek az országból, de ekkor csak néhányukkal ismerkedtem meg. Elsőre nem nagyon értettem a nevüket, de később párat megtanultam. Az biztos, hogy van köztük egy Mohamed, akinek Mo a beceneve, és van három Abud is, akiket nem könnyű megkülönböztetni egymástól.

Amikor találkoztam velük, éppen valamilyen salátát készítettek. Elmondták, arra várnak, hogy lemenjen a nap, ugyanis nemrég kezdődött a ramadán, amikor napkeltétől napnyugtáig böjtölnek. Azt is elmesélték, hogy mindezt azért teszik, mert így vállalnak szolidaritást azokkal az emberekkel, akiknek nincs mit enniük, és hogy a böjt végén adományoznak is a szegényeknek. Nappal nemcsak, hogy nem ehetnek, de alkoholt sem fogyaszthatnak, illetve nem dohányozhatnak.

Mondták, hogy tudják, a keresztényeknél is van böjt. Mo azt hitte, hogy ilyenkor tejtermékeket nem fogyaszthatunk, de aztán felvilágosítottuk, hogy húst nem eszünk, bár szerintem közben neki is leesett.

Később elkezdtek arab országokat sorolni, és kérdezték, hogy hallottam-e már róluk. Mondtam, hogy az országok neveit ismerem, de nem tudok róluk sokat. Tudni akarták azt is, hogy mit gondolok az arabokról, és elmondták, hogy ők nem mind terroristák.

Néhány arab kifejezést is tanítottak nekünk, de sajnos már mindet elfelejtettem. Ők is megtanultak egy-két dolgot magyarul. Nagyon érdekes élmény volt megismerni őket.

Néhány nappal később elmentem misére a St. Petri templomba. Útközben a harangok hívó szava kísért, a levegőben pedig virágzó cseresznyefák illata lebegett.

Az első érdekesség amit a templomba belépve tapasztaltam, az volt, hogy annak, aki áldozni szeretett volna át kellett tennie egy ostyát az egyik tálkából másikba, hogy pont annyi legyen, amennyire szükség van. Az énekeskönyvek is itt voltak elhelyezve, ki is vettem egyet közülük.

Ami nagyon tetszett, az az volt, hogy a templomban volt egy kis asztal székekkel, ahová a gyerekek egy hölgy felügyelete alatt leülhettek rajzolni, vagy könyveket nézegetni, így nem kellett "végigunniuk" a misét.

Az olvasmányokat nagyon jól megértettem - Lázár feltámasztása volt az evangéliumi rész -, a prédikációval azonban már nehezebb dolgom volt. Annyi biztos, hogy szó esett a női egyenjogúságról és az afrikai gyerekek taníttatásáról is, amely témák nem csak hogy nem kapcsolódtak Lázárhoz, de egyébként is szokatlanok voltak egy prédikációban. Mondjuk azt megfigyeltem, hogy a különböző társadalmi kérdések nagyon fontosak a német emberek számára, és a pap szavai alapján úgy tűnt, hogy ez a templomban sincs másként.

Igyekeztem bekapcsolódni az énekekbe, és próbáltam mondani, amit kell, de sajnos nem igazán tudtam, hogy németül mi hogyan van. Persze egy-két dolgot megtanultam közben, mint pl. "Und mit deinem Geist." (És a te lelkeddel.). Mivel németül csak az Üdvözlégy Máriát tudom, a Miatyánkot magyarul mondtam, de mivel hallottam közben a németet, a végére teljesen belezavarodtam. A kézfogásnál meg csak mosolyogtam az emberekre. Lehet, hogy páran hülyének néztek. De egyébként nagyon jó élmény volt az egész.

A mise után még sétáltam egy kicsit, ekkor készültek a fentebbi képek is. A bejegyzés elején látható négy fotót polaroid kamerával csináltam, ha már Polaroidok a blog neve.

Ez a kép pedig egy sokadik parkban készült, amit Grétával fedeztünk fel, amikor bevásárolni mentünk.

És ha már bevásárlás... Hihetetlen, hogy itt a legkisebb boltban is mekkora választék van. Az is nagyon tetszik, hogy rengeteg biotermék kapható, ráadásul megfizethető áron. Emellett nagyon szimpatikus számomra, hogy a műanyag palackokat vissza lehet váltani, illetve hogy a németek a szelektív hulladékgyűjtésre is nagyon odafigyelnek. A legtöbb terméken ugyanis fel van tüntetve, hogy milyen színű kukába kell dobni.

Essen szó a menzáról és az ételekről is (Essen... ha-ha...). A menzán alapvetően az itteni diákigazolványunkkal lehet fizetni, csak azt eddig még nem kaptuk meg. Nem is mindig adott a pénztáros néni kedvezményt, és amikor adott, akkor is mérgelődött. Sokadik alkalommal aztán kinyögte Grétának, hogy ideiglenes kártyát is lehet kapni, amit azóta beszereztünk, és pénzt is tettünk rá. Az ember a kártyát egyszerűen csak lecsippantja, mint egy bankkártyát. Nem csak a fizetési rendszer ennyire modern, hanem az is, hogy amikor az ember végez az ebéddel, akkor egy futószalagra kell feltenni a tálcát.

Az ételek egész jók, de vannak néha furcsa kombinációk, illetve majdnem mindenhez ugyanazt a paradicsomos szószt adják. Mondjuk az amerikai palacsinta igazán remek volt...