Hétköznapok 1

 

Szinte mindig egy-egy konkrét eseményről írok, következzen hát most egy általános beszámoló az egyetemi életről és a mindennapjaimról.

Hétfőtől péntekig vannak óráim, összesen 10. A hétfő a leghúzósabb, estére már nem nagyon szokott lenni agyam. A retorika óra különösen lefáraszt. Ennek az órának a középpontjában elvileg a beszéd áll, de mégis itt értem a legkevésbé a tanárt, mert egyfolytában szófordulatokat használ, és annyit gesztikulál, hogy elvonja a figyelmemet a mondanivalója tartalmáról.

Azért tetszik az óra. Sok a gyakorlati feladat, és van kihívás bőven. Jó, hogy lehet kicsit gyakorolni a beszédet, és azt, hogy hogyan álljak ki mások elé. Csak jobb lenne, ha nem kellene magam hátrányban éreznem, amiért nekem nem anyanyelvem a német.

Aztán hétfőn van még a C1-es német nyelvkurzus. Ide pihenni járok. Itt mindenki idegen nyelvként beszéli a németet, ezért egyenlő esélyekkel indulunk. A tanár lassan beszél, és jól artikulál, így 99%-ban lehet érteni. Ami néha kiakaszt, azok a feladatok. Sokszor érzem azt, hogy valamit sokkal egyszerűbben is ki tudnék fejezni, de a feladat megszabja a paramétereket, és úgy érzem, hogy feleslegesen vannak túlbonyolítva. Persze ez már C1-es szint, és a feladatok is ehhez vannak igazítva...

Először azt hittem, hogy unatkozni fogok ezeken az órákon, de tanultam új szavakat, kifejezéseket, sőt még új nyelvtant is, amit egyébként már ezer éve használok, csak nem tudatos módon, és nem mindig helyesen. Olyan is előfordult, hogy mondtam egy mondatot, ami nyelvtanilag helytelen volt, de a tanár azt mondta, hogy élő beszédben úgy is használják, ahogy én mondtam. Azért elég jó, hogy anyanyelvi beszélő a tanár.

Egyébként nagyon jó hangulatban telnek ezek az órák. Érdekes hallgatni a sokféle különböző akcentust, emellett valaki mindig bedob egy poént. A legutóbbi órán például a pénz volt a téma, és egy szöveget olvastunk a tőzsdéről. Az egyik srácnak a shortolás fogalmát kellett elmagyaráznia, amihez a szomszédja kávéját vette kölcsön (az volt a részvény). Miután végigvezette a folyamatot, és alacsonyabb áron "megvette" a korábban csak "kölcsönkapott" kávét, a tanár rákérdezett, hogy akkor most mi is történt. Nyilván az lett volna a válasz, hogy az illető profitál ebből, de ekkor valaki benyögte, hogy "Kihűlt a kávé.".

Hétfőn van B2-es angolórám is. Elég vicces, mert a tanárommal együtt járunk B2/C1-es német fonetikára. Kicsit furcsa, hogy egyik órán szaktársak vagyunk, a másikon tanár és diák. Szerintem még elég kezdő a tanításban, de jók az órák, hasznos dolgokat veszünk. Már az első alkalom után megfigyeltem magamon, hogy tudatosan használom az órán vett nyelvtant, amikor az erasmusos barátaimmal chatelek. Az is nagyon tetszik, hogy amerikai a tanár, és jó hogy lehet kérdezgetni, mert ő tényleg hiteles válaszokat tud adni.

A többi órámról majd később mesélek, hogy ne legyen annyira egysíkú ez a bejegyzés. Következzen még néhány gondolat a mindennapokról...

Ha jó az idő, és ráérek, elmegyek az Elba-partra görkorizni.

 

 

Ha úgy vannak óráim, a menzán kajálok. Nem csak a menüből lehet választani, hanem például mindig van saláta is. Egyszer ki is próbáltam, de rájöttem, hogy én salátából nem tudok annyit megenni, hogy azzal jól is lakjak... Szerencsére egész jók az ételek, de nagyon sokszor ismétlődnek. A szerda például mindig a hamburgeré. Nem akarok panaszkodni, de néha jóból is megárt a sok...

 

Egyszer a könyvtárat is meglátogattam. Nagyon menő, hogy a kis szekrényeket, ahová a táskákat kell letenni, azzal a kártyával lehet zárni és nyitni, amivel a  menzán is fizetek. Egyébként hihetetlenül jól néz ki a könyvtár, és eszméletlenül nagy. Több szint van és mindenféle lépcsők, tisztára mint egy útvesztő. Ilyesminek kézelem el Borges bábeli könyvtárát is... Persze a képek annyira nem adják vissza.

A társaság a lényeg - avagy a berlini út

A berlini kirándulás során szintén akadt némi problémánk a vonattal, minden esetre jót beszélgettünk a többiekkel az út során. A legtöbb tajvani és Honey is részt vett a kiránduláson.

Az egyik átszállást követően egy csapat indiai mellé ültünk le. Persze angolul beszélgettünk. A szokásos köröket futottuk: ki honnan jött, mit tanul, milyen idegen nyelven beszél. Mindenki teljesen le volt döbbenve, hogy C1-es szinten beszélek németül. Amikor jött a kalauz, mondtam neki, hogy csoportos jegyünk van. Mindenki úgy nézett rám, mint a messiásra, pedig csak egy mondatot mondtam németül.

Egyébként nagyon érdekes volt az indiaiakat hallgatni. Öten voltak, de mindegyikük India egy másik részéről érkezett, így 5 különböző nyelvet beszéltek. A hindit használták a közös kommunikációra.

A vonaton a Narniát olvastam. Mikor Boris meglátta a könyvet, azonnal mondta, hogy majd adjam neki kölcsön. Nem is gondoltam volna, hogy szeret olvasni, de örültem neki. Egy másik dolog, amivel Boris szintén meglepett a nap során, az az volt, hogy kijelentette (nem megkérdezte, kijelentette), hogy ha megyek valamikor rockkoncertre Németországban, akkor feltétlenül szóljak neki, mert jönni akar velem.

Berlinben a Checkpoint Charlie-nál találkoztunk az idegenvezetővel, aki egy nagyon kedves hölgy volt. Az eső szinte megállás nélkül esett, miközben az NDK és az NSZK történetét hallgattuk. Rövidesen elindultunk a városban. Egy-egy nevezetességnél megállva az idegenvezető szólt néhány szót. Alapvetően érdekes dolgokat mesélt, de az eső hangja és a kocsik zaja miatt sokszor alig lehetett érteni.

Megnéztük, hogy hol volt a berlini fal, felkerestük a holokauszt-emlékművet, majd a Brandenburgi kapunál ért véget a vezetés.

Hogy őszinte legyek, csalódott voltam. Meg se néztük az East Side Galleryt. Se a tévétornyot, se a Museuminselt, se a Reichstagot és még sorolhatnám...

Mi azért a többiekkel (Grétával, Honeyvel és Borissal) útnak indultunk, és a szabadidőnkben kicsit felfedeztük még Berlint.

Sétálás közben jót beszélgettünk, és csináltunk egy csomó szelfit. A legkedvesebb erasmusos képeim nagy része ez alatt a kirándulás alatt készült. Szavakkal nem tudom visszaadni, hogy mennyire jól éreztem magam a többiekkel. Igazából akármelyik városban lehettünk volna, mi akkor is jól elszórakoztunk volna, és még az időjárás sem szeghette kedvünket. Bár Berlinből nem sokat láttunk, a társaság miatt megérte elmenni. Ekkor éreztem először azt az itt-tartózkodásom során, hogy igaz barátokra leltem az erasmusos hallgatók között.

Mielőtt visszamentünk volna a vasútra, még ettünk egy kebabot. Ez Boris ötlete volt, mert nagyon meg szerette volna kóstolni. De olyan furán ejtette ki a kebab szót, hogy először senki nem tudta, hogy miről beszél. Valahogy így mondta: "kéjbáp". Gréta valamilyen hasonló nevű édességgel keverte össze, Honey meg én pedig rögtön a k-popra (koreai popzene) asszociáltunk. Nagyon vicces volt, amikor kiderült, miről is beszél Boris.

Később elmentünk szuveníreket nézni. Gréta hűtőmágnest szeretett volna venni, de amikor fizetni akart, nem találta az irattartóját, amiben a pénze is volt. Átnézte a zsebeit, ketten is megnéztük a táskáját, de az irattartó sehol nem volt. Idegesen kezdtünk ötletelni, hogy hol hagyhatta el, Boris és Honey pedig elindultak vissza a kebaboshoz, hátha ott veszett el. Közben kifizettem a mágnest, majd mi is indultunk a többiek után. Semmit nem találtak. Már mindannyian totál kivoltunk (főleg Gréta), én pedig éppen mondtam neki, hogy le kéne tiltania a kártyáját, amikor a kabátja egyik eldugott zsebében megtalálta az irattartóját. Mindenki fellélegzett. Azt a megkönnyebbülést, amit ott éltünk át, ezek a sorok nem adhatják vissza. Borissal és Honeyvel jól megölelgettük Grétát, aztán elindultunk a peronra. Útközben már csak nevettünk az egészen, de azért még ott volt bennünk az izgalom. Senkinek nem kívánok hasonlót, de annyi pozitívum azért volt a dologban, hogy a közös "kaland" csak még jobban összekovácsolt minket.

A vasútállomásra visszaérve nagyon vicces volt látni, hogy a tajvaniak hogy bespájzoltak ázsiai kajákból. Dravennél egy hatalmas bevásárlótáska volt, ott mutogatta, hogy miket vett, és Borissal próbálták nekünk elmagyarázni, hogy mi micsoda.

Újabb 10 dolog, amit az Erasmus alatt tanultam

1. Ha minden házimunkát te végzel, rájössz, hogy a vasalás egy teljesen értelmetlen dolog.

2. Bizonyos tekintetben hamar kirepülünk, bizonyos tekintetben soha nem repülünk ki.

3. Két dolog kell ahhoz, hogy mindenhol otthon legyél. Az első az önszeretet. Akkor magadban mindig otthon leszel. A második, hogy nézz fel az égre. Mindenhonnan Isten ege néz le rád.

4. Mikor megtapasztalod, milyen érzés az, hogy te vagy az idegen, többé már nem fogsz ferde szemmel nézni a külföldiekre.

5. A magyar bürokrácia nem is olyan vészes…

6. A személyiségünk felülírja a kultúránkat és a származásunkat.

7. Amikor a szláv nemzetek tagjai lazán eltársalognak egymással, ráébredsz, hogy a magyar nyelv tényleg egyedülálló.

8. Az idegennyelv-tudás legfőképpen hit és önbizalom kérdése.

9. Soha többet nem fogsz rosszat mondani az angol nyelvről, ha megtapasztalod, milyen hatalmas összekötő ereje van.

10. A barátságok néha a legváratlanabb helyeken köttetnek. Néha majdnem 1000 km-t kell utazni értük.

Az első órák

Akármilyen meglepő, eljött a pillanat, amikor az egyetemre is be kellett mennem. Azon a napon nagyon fújt a szél, és az eső is szemerkélt. Mindez persze még nem lett volna baj, de minden tele volt valami fának a szöszölős termésével, és hiába tartottam magam előtt az esernyőmet telement vele a szemem. Az egyetemre beérve első dolgom volt, hogy keressek egy mosdót, hogy rendbe szedjem magam. Ekkor futottam bele a második kultúrsokkba (az első az út közepén megálló villamos volt), az uniszex WC-be.

A harmadik kultúrsokk sem váratott sokat magára. Az LSF szerint 11-kor kezdődött az első órám, időben be is értem a terembe. Múltak a percek, de csak nem jött a tanár. Kezdett gyanús lenni a dolog, és beugrott valami, amit az egyik tanárom mondott az otthoni egyetemen arról, hogy a németek szeretnek negyed órával később kezdeni, mint a "hivatalos" időpont. Meg is kérdeztem a mellettem ülő lányt, hogy akkor most tényleg létezik-e az "akademisches Viertel" (akadémiai negyedóra), és mondta, hogy igen.

Hamarosan megérkezett a tanár, és elkezdődött az óra. Első egyetemi élménynek nagyon jó volt, kb. 95%-át értettem annak, amit a tanár mondott, úgyhogy kicsit megnyugodtam, hogy menni fog ez az egész.

Másnap 7:15-re kellett mennem (többet nem fogok panaszkodni az otthoni 8-as órák miatt). Sokáig vártam a teremnél, de nem jött senki. Lecsekkoltam az e-maileimet, de nem kaptam üzenetet, hogy elmaradna az óra. Végül elmentem a titkárságra, de ott sem tudtak segíteni. Később kiderült, hogy az első óra elmaradt, csak hozzám nem jutott el az infó. Valószínűleg túl későn regisztráltam be az e-learning felületen... Minden esetre legalább a teremről tudtam lőni egy képet. Elég modern és jól felszerelt, de azért az írásvetítő itt is befigyel...

A következő órám egy angol nyelvű kurzus volt ezzel a csodálatos címmel: Death and Immortality in the Fantastical Imagination (Halál és halhatatlanság a fantasztikus képzeletben). Azért vettem fel ezt a tárgyat, mert nagyon izgalmasnak találtam a témát, és mert még sosem volt angol nyelvű órám az egyetemen, és szerettem volna egy kis kihívást. Miután végigrágtuk magunkat a 12 oldalas sillabuszon, és megismertem a követelményeket, rájöttem, hogy a vágyott kihívást megkaptam. Hatványozottan.

A tanár tudta, hogy van egy erasmusos hallgató, és kérdezte, hogy ki az. Jelentkeztem, ő pedig megkérdezte, hogy honnan jövök, és milyen szakos vagyok. Mikor mondtam neki, hogy otthon magyar-német tanár szakon vagyok, elég érdekes kifejezés ült ki az arcára: valahol a "csodálom a bátorságod" és a "te itt most szívni fogsz" között lehetett az, amit gondolt.

Mindenesetre sikerült kiselőadástémának lestoppolnom Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrényt, aminek nagyon örültem. A két német lány, akivel összekerültem szerintem már kevésbé volt boldog, de elhatároztam, hogy teljes értékű tagja leszek a csapatnak, és megteszek mindent, hogy a legjobbat hozzam ki ebből a tárgyból.

Óra után elmentem, hogy megvegyem az elolvasandó könyveket, de vettem mellé még pluszban...

Következő nap C1-es németórám volt. Kicsit bizonytalan voltam azzal kapcsolatban, hogy kell-e nekem ez a tárgy, ha egyszer úgyis mindent németül tanulok, de nem bántam meg, hogy felvettem. Azért az mégis csak nagy dolog, hogy a tanár anyanyelvi beszélő, emellett mindig tanulhat valami újat az ember. Egy tankönyvet is meg kellett vennünk. Úgy voltam vele, ha nem is tanulok sokat a órán, legalább tananyagot tudok gyűjteni a jövőbeli diákjaimnak.

Másnap fonetika óra volt, ahol játékos feladatokkal kezdtünk, majd mindenkinek beszélnie kellett egy kicsit, hogy a tanár felmérje, hol kell még fejlődnünk. Hasznosnak ígérkezik az óra, nem csak a személyes fejlődésem tekintetében, de tanárszemmel is.

A későbbiekben több tárgyat is felvettem még, illetve elég sok kavarás volt a kreditek körül, és még kellett pár hét mire minden összeállt. Végül kilenc tárgyat vettem fel, így lett 30 kreditem. Elég sok ez a kilenc tárgy, mert sokkal fárasztóbbak az órák idegen nyelven, mint magyarul, illetve szeretném, ha lenne időm szórakozni is. Talán lehettem volna lazább, és példát vehettem volna Borisról, aki csak három tárgyat vett fel (és azon poénkodott, hogy Dravennel felveszik a kínai nyelvórát, hogy ők legyenek a legjobbak), de szeretnék ösztöndíjat kapni a következő félévben is. Emellett azért jöttem Németországba, hogy fejlődjek és tanuljak, és bízom benne, hogy ehhez az egyetem is hozzájárul majd.

Welcome Week 3

 

A következő program egy városnézéssel egybekötött vetélkedő volt. El kellett mennünk néhány látványossághoz, és azokhoz kapcsolódóan kellett kérdéseket megválaszolni. Grétával először a lengyelekkel akartunk szövetkezni, de sajnos már nem volt több hely a csapatukban, így egy indiai és két izraeli sráccal kerültünk össze.

A fiúk mindenképpen nyerni akartak, így nem is látogattunk el mindenhova, csak kigugliztuk a megoldásokat. Nem igazán támogattam a csalást, de a fiúk mindenáron a győzelemre mentek.

Azért megismertem néhány új helyet a városban, és egész jó képeket tudtam csinálni.

A cél egy park volt, ahol a szervezők rágcsálnivalóval és üdítővel vártak minket. Elsőnek értünk be, de a sors megbüntetett minket a csalásért: egy kérdésre rosszul válaszoltunk, így csak harmadikak - és egyben utolsók - lettünk.

Szombaton egy kis húsvéti összejövetelen vettünk részt. Gréta főtt tojásból nyuszikat csinált, én pedig sütöttem palacsintát. Sajnos a beszélgetésekbe ezúttal nem igazán tudtunk bekapcsolódni: sem szókincsünk, sem kedvünk nem volt az aktuálpolitika és a rasszizmus kitárgyalásához. Minden esetre megérte elmenni, mert biliárdoztunk egy jót, és kaptunk egy csomó csokit is.

Gréta kitalálta, hogy menjünk el este a húsvéti tűzgyújtásra. Hívott egy csomó embert, akik szintén meghívták az ismerőseiket. Végül egy egész nagy csapat jött össze: főként tajvaniak és japánok csatlakoztak hozzánk.

 

A máglyát két tűzzsonglőr gyújtotta meg, akik később egy különálló produkciót is előadtak. A tűz hatalmas volt, a pernye pedig néha olyan messzire repült, hogy az emberek ruháján landolt. Ennek ellenére a legtöbben nagyon közel álltak a tűzhöz.

Közben sötét lett, egy zenekar pedig a húrok közé csapott. A csapatunkból mindenki szétszóródott, egyedül Boris maradt ott Grétával és velem. Zenékről beszélgettünk meg idegen nyelvekről, Boris pedig mesélt a túrás élményeiről. Később kérte, hogy ajánljunk neki néhány magyar kaját, hogy majd tudja, mit kóstoljon meg, ha ellátogat Magyarországra. Többek között a gulyás, a túrós tészta, a lángos és a Túró Rudi kerültek fel a listájára.

Időközben kiderült, hogy Boris a hosszú hétvége fennmaradó részét Amszterdamban fogja tölteni, és aznap éjjel 11 körül indul a busza. 10 óra volt, amikor elköszönt tőlem és Grétától...

Másnap Grétával elmentünk misére. A templom gyönyörűen fel volt díszítve, szép volt a prédikáció és jó volt egy kicsit megállni a szent csendben a mozgalmas hét után.

Vettem egy görkorit, amit a hétvégén fel is avattam. Az Elba mellett gurultam, bár kicsit nehéz volt élvezni a táj szépségét, hiszen újra bele kellett jönnöm a görkorizásba.