Boris egyik nap megkérdezte a WhatsApp-csoportunkban, hogy akarunk-e menni piknikezni. Írtam neki, hogy szívesen csatlakoznék, és megkérdeztem, hogy hova mennénk. Azt válaszolta, hogy fogalma sincs, úgyhogy elküldtem neki a képeket a legutóbb felfedezett elba-parti helyemről. Írta, hogy ez tökéletes lesz, aztán hozzátette, hogy ha nem baj, akkor invitált még más erasmusos hallgatókat is.
Azt tudtam, hogy Gréta és Daria nem fognak jönni, de úgy gondoltam, egy kisebb csapat azért biztosan összejön majd, és mivel piknikről volt szó, sütöttem amerikai palacsintát. Elég sok szerencsétlen dolog ért a sütés közben, kb. mindent kiborítottam, amit ki lehetett, szóval próbáltam arra fókuszálni, hogy ezek után már csak jó dolgok történhetnek, és hogy a pikniknek muszáj lesz jól sikerülnie.
Három óra tájban leballagtam a koli elé. Rövidesen Boris is megérkezett rövidnadrágban és hawaii ingben, kezében egy bögre teával. Érdekes összhatása volt a megjelenésének, minden esetre ha a lazaság ember lenne, fixen Borisnak hívnák.
Boris első szava a köszönés után az volt, hogy nem tudja Dravent elérni, és hogy hiába kopogott az ajtaján, nem érkezett válasz. Mondta, hogy induljunk el, mire én megkérdeztem, hogy nem várjuk-e meg a többieket. Azt felelte, hogy bár sok ember írta neki, hogy jönni fog, most még sincsenek itt, de talán majd később csatlakoznak.
Közben Draven visszaírt Borisnak, hogy most ébredt fel, és nem fog jönni. Kicsit fura volt, hogy kettesben indultunk el piknikezni, és már előre tartottam tőle, hogy miről fogunk mi beszélgetni. Hála Istennek azért nem kellett Borist félteni: elég jó dumálókája van.
A 6-os villamossal mentünk, aztán sétáltunk egy darabon, mire elértünk a kiszemelt helyre. Letelepedtünk a földre, közben néztük a vizet, és a közelben pancsoló gyerekeket. Boris rövidesen lecserélte a teásbögréjét egy üveg sörre, a táskájából pedig előkerült egy adag koktélparadicsom. Nem tudom, a kettő hogyan passzolt össze, vagy hogy ezek hogyan illettek az amerikai palacsintához, minden esetre Borisnak okés volt.
Kezdetben hétköznapibb dolgokról beszélgettünk, aztán komolyabb és személyesebb témákra terelődött a szó. Beszélgettünk a jövőbeli terveinkről, céljainkról, szóba került a család, a barátság és a szerelem témája is.
Két óra el is repült a parton, aztán úgy döntöttünk, hogy visszaindulunk. Éppen a közeli parkon vágtunk át, amikor Lucas és Júlia írtak Borisnak, hogy mégis becsatlakoznának. Én már nem akartam maradni, Boris viszont igen, úgyhogy elváltak útjaink: ő visszament a partra, én pedig a villamos felé vettem az irányt.
Összességben örültem neki, hogy csak ketten mentünk piknikezni. Ha sok ember van együtt, úgy nehezebb személyesebb dolgokról beszélni. Így viszont lehetőségem volt Borist jobban megismerni, és feltehettem neki egy-két furább, filozofikusabb kérdést, amikkel néha másokat szórakoztatok/idegesítek.
Néhány órával később Boris rámírt, hogy a szobámban vagyok-e, mert vissza akarja adni az egyik könyvemet, amit korábban kölcsönadtam neki. Mikor hozta a könyvet, mondta, hogy Júlia és Lucas végül mégsem jöttek el. Én ezen eléggé kiakadtam, mert nem értettem, hogy miért ígérgetnek, ha aztán nem jönnek, de Borist láthatóan nem zavarta a dolog. Mosolyogva mondta, hogy jól elvolt, olvasgatott kicsit a parton, aztán visszajött. Örültem, hogy a pozitív oldalát nézi a dolognak, és egy kicsit elgondolkodtam, hogy talán nekem sem kellene mérgelődnöm ilyeneken, inkább tanulnom kéne egy kis lazaságot és spontaneitást Boristól. Nem csoda, hogy ez a fiú mindig boldog: tudja, hogy mire kell nagy ívben tojni, és tudja, hogy mi az, ami igazán számít. Mindeközben pedig élvezi az élet minden percét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése